Bols Mixer Akadémia oktatók
Üdvözletem Mindenkinek!
2006-óta vagyok barista. Amikor kezdtem a szakmát még szinte ismeretlen foglalkozásnak számított főállásban kávét készíteni.
Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, üzleti kommunikáció szakirányon. 6 évig dolgoztam értékesítési és marketing területen, amelyből hirtelen kilépve úgy döntöttem, hogy hajós felszolgáló leszek. Elvégeztem egy hajós felszolgáló tréninget, amely után azonnal gyakornoki szerződést kaptam Európa legnagyobb 5 csillagos folyami hajójára. A gyakornoki időszak letelte után további két 4 csillagos utasszállító hajón volt szerencsém pincérként dolgozni, ahol mind éttermi, mind báros felszolgálói tapasztalatokra szert tettem. Bár imádtam ezt a munkát és teljesen elvarázsolt a vendéglátás világa, egészségügyi okokból végül le kellett szállnom a hajóról. Ezután felkérést kaptam, hogy tartsak hajós felszolgáló tréningeket, hasonlón, ahol én is betanultam, s később innen vezetett az utam a Bols Mixer Akadémiára, ahol szakmai háttérismereteimet kibővítve, az Akadémia munkatársaival közösen összeállítottuk a 3 alkalmas felszolgáló tanfolyam tematikáját.
A legjobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat (sütiket) tárolunk és/vagy hozzáférünk eszközén, böngészőjében. Ezen cookie-k elfogadásával engedélyezi számunkra, hogy kövessük felhasználói viselkedését weboldalunkon. A hozzáférés elutasításával bizonyos funkciók az oldalon esetlegesen nem fognak megfelelően működni.